Megérkeztünk

Szia Mindenki!

Ildi éppen elengedte a gépet egy pillanatra, így nekem is lehetőségem van arra, hogy írjak pár sort a kezdeti élményekről. Bár már hallom, hogy jön is vissza, azért küzdök még a következő pár sorért.
Hát... a legeslegeleje úgy kezdődött, hogy Ildit már Ferihegyen zoknira vetkőztették.

Igen, ez így volt. Valamiért besípoltam, pedig semmi fém tárgy nem volt velem, rajtam, bennem. Gondoltam én. Aztán Mónyi rájött, hogy a fogamban lévő pici fém drót lehetett a bűnös. Csak akkor azt nem értjük, hogy Londonban miért nem okozott problémát. Na mindegy. Lényeg, hogy feljutottunk a gépre. Kétszer három üléses Malév géppel utaztunk Londonig. A kaja ehető volt. Kaptunk egy icipici szendvicset. Hamar elröpült az idő, meg mi is Londonig. Két óra alatt ott voltunk. A pilótákat csak dicsérni fogjuk, mert nagyon szépen bánnak ezekkel a hatalmas gépekkel. Váltottunk pár fontot, hogy tudjunk venni kaját, vizet, meg szuvenyír Zubrovkát. 3 órát kellett várni a csatlakozásra. Szerintünk pont ideális volt, hamar elment és rohannunk sem kellett.
Amikor beszálltunk a gépbe, ámultunk, bámultunk! Hatalmas! A business osztály egyenesen felháborító!:) Hátra túráztunk az üléseinkhez, és elfoglaltuk azokat. Nem volt túl tágas, de ki lehetett bírni azt a 7 órát. Nagyon megörültünk ennek a 7 órának, mert mi 10-re számítottunk. A gépen lehetett filmeket nézni, zenéket hallgatni, aludni, enni(képeket majd teszünk fel a kajáról is ) és pisilni. No meg olykor beszarni:-), amikor a gép elkezdett rázkódni, és jelezte a pilóta, hogy az öveket kapcsoljuk be. Kb ezekkel el is ment gyorsan a 7 óra. A leszállás itt is zökkenőmentesen végződött. Csak úgy, mint az országba való bejutás. Levették az ujjlenyomatokat, lefotózták a szemünket, megkérdezték, mennyi időre jöttünk, és ennyi volt. Ezután jött az izgalom. A csomagot ugyanis nem találtuk. Ezt azonnal jeleztük ott valami biztonsági embernek, aki elirányított egy irodába, ahol az elveszett csomagokkal foglalkoztak. Mindenki iszonyú segítőkész volt, türelmes és normális. Ezt még meg kell szokni. Nem lesz nehéz :)Eközben összefutottunk Hajniékkal, akik odajöttek velünk, és segítettek az ügyintézésben. Ezzel a procedúrával kb negyed óra alatt kerestünk 50 dollárt fejenként:)Az ügyintéző szintén készséges volt, adott egy bankkártya féleséget, amiről a legközelebbi (5 méterre lévő) ATM-ből leemeltük a 100 dolcsit :-) Reméljük, a továbbiakban is ilyen könnyű lesz pénzt szerezni.:-) Jobban nem is járhattunk volna, mert cipekedni sem kellett, ugyanis ma kiszállítják őket Hajniék címére.
Beszálltunk egy taxiba, és negyed óra alatt hazaértünk. Sárika várt minket:-) Egy tüneményes, gyönyörű szép sziámi cica, aki épp most is itt ül az ölünkben, és dorombol, ahogy csak bír.
Miután lepakoltuk a kézi poggyászokat, és megállapítottuk, hogy se bugyink, se zoknink se semmink a következő napra, elmentünk a legközelebbi Rossmann féle boltba, és vettünk három bugyit, két pár zoknit. A bugyiról muszáj fotót feltennünk. M-es méretként vettük, de valami óborzalom, ahogy Mónyin áll:-)))
Vásárlás előtt beültünk egy kajáldába, olyasmi, mint a Dinner. Jellegzetes amerikai étterem, a filmekben mindig van ilyen.
Mikor megjöttünk a bevásárló körútról, ittunk egy welcome drinket, amitől Ildi igen csak befáradt. Itteni idő szerint este 9kor már ágyban is voltunk. Ezért hajnali 5nél tovább nem is tudtunk ma aludni. Most már 6:10 van. Lassan reggeliznünk kéne.

Ma bemegyünk Hajnival Manhattan-be. Ő 12-re jár dolgozni. Elkísérjük, aztán lábunk alá vesszük a falut:-DD A metro bérlet egy hónapra 80 dollár. Nekik ez nem sok, nekünk így meló nélkül még kicsit húzós. Egyébként meg nem szabad átszámolgatni semmit.

Egyelőre ennyi.

Képeket itt tudtok nézni:



Pusssszantás!!!!